http://smokeandcharm.blogspot.com/

Na most valahogy egyáltalán nem érzem, hogy jön a karácsony. Semmi. Még egy picike érzés sincs, pedig legalább egy picike érzés mindig szokott lenni. Felőlem lehetne akár november 14. vagy február 26. is.

Hiába próbálkozom a Little drummer boy-jal, vagy a Rudolf, the red nose reindeerrel, pedig ezt a kettőt pl. imádom. És hiába villog a szomszédék háza is k.rva idegesítően már vagy egy hete. A nagy semmi.

Gondolom mondanom sem kell, hogy ajándékokkal így aztán sehogy. Na de mivel nincs érzés, így aztán pánik sincs. Ez a baj.

Megyek délután egy kezelésre, amit anyától kapok karácsonyra és egyenesen rettegek! Mert persze feltúrtam az összes fórumot a témával kapcsolatban és azt írják, hogy fáj, meg gáz, meg jaj. És mi lesz, ha rosszul sikerül? Lehet, hogy soha többet nem megyek emberek közé. Én még a bölcsességfog műtétek előtt sem féltem, pedig azt vágni kellett, itt meg semmi ilyesmi nincs, de ez valahogy mégis sokkal ijesztőbb.

Na nem baj, ha elcseszi a csaj, akkor ha láttok valakit szatyorral (esetleg harisnyával) a fején mászkálni Budapest utcáin, tudjátok, hogy az én vagyok.

Azt nem is mondtam, hogy pénteken voltam házibulin. Nem is emlékszem mikor voltam ilyenen utoljára (a nyári balcsis sz.rok nem számítanak). Ez is csak annak a következménye, hogy van egy új barátnőm (haha, de hülyén hangzik és egyébként meg nem gondoltam volna, hogy lesz még barátnőm, mármint új, mert magasak az elvárásaim, elsősorban az, hogy ne legyen olyan tipikus lány) meg van egy új, egész jófej évfolyamom. Mindegy, a lényeg, hogy jó volt.

Vasárnap meg megyünk konszertre az új barátnőmmel (na jó, neve is van neki: Gabi), Honeyball lesz a Gödörben. Ádámka a dobos, akit azóta imádok, mióta másodikban együtt prezentáltunk negotiation tacticsről Tom és Jerry részletekkel.

Bokázzon minden májer, mert így sose lesz belőle sláger, bokázzon minden májer, ezek populáris daallamok.

Ja és máj nyú févörit:

GI Joe, GI Joe, Kobrák! Kobrák! 

Megyek a kedvenc HR-esemhez kérdőívekért, ami tutira feldobja majd a napomat, aztán találkozom Marcsikával a Californiában és elmagyarázom neki a Banking rejtelmeit egy-két creme caramel macchiato mellett, utána pedig sietek haza, mert számomra is vannak még a Banktannak rejtett bugyrai, amiknek a holnapi vizsgáig nem ártana felszínre kerülniük.

Hétvégén akartunk egy jó filmet nézni, ehelyett sikerült 3 tök elmebeteget végignézni, az egyikben mindkét főszereplő meghalt (az egyik megölte a másikat, aztán magát), a másik a Gone Baby Gone volt, a harmadik pedig a Paris című furcsaság, amiről igazából még nem sikerült határozott véleményt alkotnom, de nem egy normális film, az biztos.

Éééés megvan az e-ticketem, január 17-én hajnalban repülök Zürichbe az én BK-mhoz és majd jól megünnepeljük a szülinapját, kirándulunk, meg minden. Csak most rámjött a repüléspara. Már megnéztem, hogy annak a típusú gépnek, amivel menni fogok, milyen balesetei voltak a közelmúltban. Necces.

Utolsó óra, utolsó nap, utolsó őszi félév (legalábbis remélem:)). És kedden már vizsgázom. 

Azt mondtam már, hogy gyakorlatilag ez a 4. évfolyam, akikkel csinálom a sulit (ugye volt egy, amikor kezdtem 2004-ben, aztán a halasztás miatt a 2005-ben kezdett BABS-osokkal csináltam a másodikat, aztán amikor átjöttem BAFIN-ra, akkor a placement alatt a 2006-os BAFIN-osokkal csináltam egy félévet, most pedig a 2005-ös BAFIN van soron...:D) és eddig magasan ez a legjobb? Van legalább 3 lány és 7 fiú, akiket bírok, ami nálam egyenesen rengetegnek számít. Főleg a 3 lány, mert tényleg nőgyűlölő vagyok.

És van cuki fehér hótaposóm. Azt ciki felvenni, ha nincs is hó? Olyan széééép!!!

Háromnegyed négyig buliztunk. Anyááám. Nem tudom, már megint hogy csábultam el. Rámhajtott egy leszbikus, de tényleg rámhajtott, erőszakosabban, mint a csokik szoktak (nem tudom, hogy van politikailag korrektül, de a csoki az nem sértő, sőt tök kedves, bár nem hiszem, hogy túl sok csoki olvasná a blogomat). Szóval teljesen rámhajtott az a lány, a fiúk pedig csak röhögtek, míg én szenvedtem. Így számítson az ember rájuk, ha baj van.

Egyébként tök jó volt, de nem maradt egy fillérem sem, pedig mindjárt indulok a California Coffee-ba prezentációt gyártani, és az a karamellás krémes kávéééé...amire nincs pénzem, na az nagyon kellene most.

Egy nagy kő le, most meg majd lehet kőkeményen nekiállni, azaz egy óriási kő fel:

"Dear Students,

I am glad to inform you that the Dissertation Proposal Committee has accepted your Proposals."

máshogy fogalmazva

"Kedves Hallgatók!

Örömmel tájékoztatom Önöket, hogy a Szakdolgozati Bizottság a leadott kutatási tervüket elfogadta."

Pedig már épp azon gondolkodtam, hogy dobják vissza az egészet, mert már most utálom. Dehát innen kezdve nincs menekvés.

Holnap meg jönnek Oxfordból validálni (azt, bizony), úgyhogy a reggelemet bent fogom tölteni a Tanácsteremben az oxfordiakkal, az iskola vezetőségével, meg pár hozzám hasonló szerencsés (?) kiválasztottal és elmondhatom majd a véleményem a briteknek, mert az biztos tök jó.

Tele van a t.köm már mindennel. De tényleg. Soha többet utolsó évet. És ez helyből hülyeség, mert ha minden jól megy, akkor vagy már jövőre, vagy azután megint utolsó éves leszek, magyarul azt mondom, hogy soha többet utolsót, de közben meg épp azért szenvedek, hogy hamarosan megint legyen egy utolsó.

Váááá.

Más nincs.

Megzakkantam. Az agyamra mentek a hollandok, a dánok és a norvégok meg a svédek. Ja meg az ájbíesz. Olyan szürreális minden. De ez inkább jó, mint rossz. Asszem.

Reggel 8-tól fél 10-ig megírtam egy data and operations management midterm testet, aztán olyan 11-re túlestünk egy halál gáz prezentáción bankingből (amin gyakorlatilag csak én dolgoztam és baromi kalandosan készültünk el vele ma 10-ig egy bizonyos valaki miatt, akit amúgy nagyon kedvelek, csak együtt dolgozni ne kelljen vele...szar helyzetek ezek), ahol kaptam kacsintást meg minden jót a tanártól, most hazarohantam a laptopomért és irány a California Coffee Company, ahol szerintem minimum 6-ig csinálunk egy másik groupwork-öt (szerencsére másokkal) az Avon stratégiájáról, és miután ez is elkészül, akkor már egész felszabadult leszek erre a szorgalmi időszakra. Marad még 2 3 beadandó, 2 prezentáció, 1 midterm és jöhetnek a vizsgák. Tényleg mindjárt vége, alig hiszem el. 

Lehetne hidegebb is, szoknom kell, mert jövőre ilyenkor még az is lehet, hogy Svédországban, vagy Norvégiában leszek, ha mondjuk Hollandia nem jön össze. Ja és az opciók között szerepel még Dánia is. Ez lett Olaszországból...:)

Tegnap 4-re bevonszoltam magam Performance Managementre, aminek az lett a vége, hogy maga az óra tartott max. 5-ig, aztán 7-ig dumáltunk Rékával erről-arról, a felsőoktatás problémáiról (arról, hogy manapság a főiskolára/egyetemre járók egy jelentős részének egyszerűen nem szabadna ott lennie...), Oxfordról (állítólag nekem tetszene), az országról és arról, hogy miért ilyen élhetetlen, az amerikai campus life-ról, a vidékiekről, a vezetésről, más tanárokról, a nagy hármasukról kedvenc Etelkámmal meg az IBPS tanárnőmmel, a tanácsadói bizniszről (ami sötétszürke), meg még rengeteg dologról. Mindezt 2 órán át és utána még elvittem a Népstadionig, ami plusz fél óra volt, de olyan aranyos volt, ahogy mondta, hogy mennyire jó velem beszélgetni. Hát ilyen az én accounting tanárom és konzulensem.:)) Mellesleg totál lehúzott, de erről nem igazán ő tehet, sokkal inkább az elkeserítő valóság.

Aztán hazaértem és itthon anyám azzal fogadott, hogy lehet, hogy január végén lelépnek apámmal Magyarországról, úgy néz ki lesz egy lehetőség, amit nem szabad kihagyni. Fasza. Bár nekem mindegy, azt a fél évet már kibírom, amit nekem még itt kell töltenem. És igaza van, utána már teljesen mindegy, hogy ide járok meglátogatni őket, vagy párszáz kilométerrel arrébb. De ez még nem tuti, baromi kíváncsi leszek...

Viszont azt eldöntöttem, hogy ezek után kizárólag a magam útját fogom járni és a saját vágyaim után megyek, nem érdekel ki mit gondol. Azt fogom tanulni, amit én akarok, akkor is, ha más úgy gondolja, hogy abban nincs perspektíva és nincs pénz.

Furcsa, hogy mennyire rémisztő tud lenni a nagy változásoknak már csak a szele is, ugyanakkor amellett, hogy rémisztő, mégis mennyire felszabadító és motiváló.

És örülök a hétfő reggelnek. Pedig fúj a szél és hideg van, meg sötét. Talán csak ezért férkőzik a fejembe néhány szomorú gondolat az idő múlásával kapcsolatban, na meg azzal, hogy én mennyire örülök annak, hogy múlik és hogy itt egy újabb hétfő, egy újabb hét.

Tegnap isteni napom volt, az egyik legeslegjobb mostanában, mert több mint egy év (!) után újra láttam az én legeslegjobb barátnőmet. Elvittek ebédelni egy halál sznob helyre (esküszöm hogy tök nyomasztóak ezek a helyek, bár azt el kell ismernem, hogy a kaja isteni volt), aztán este elmentünk páran a Rádayba iszogatni, tényleg nagyon jó volt minden. Hiába, she's the one...:)

Egyébként tök idegbeteg vagyok, mert hétfőn kell leadni a dissertation proposalt, amit még szerdán elküldtem a konzulensemnek, aki azóta még egy rohadt szót nem jelzett vissza, ami csak azért különösen király, mert alá is kell írnia, de személyesen nem lehet vele találkozni, mert mindig elfoglalt és nem jár a suli környékén...szívás? Az. De valami majdcsak lesz, legalábbis ajánlom, hogy oldja meg... Ez a szakdolgozatírás egy kész stressz, de nem maga a szakdolgozat miatt, hanem a sok hülye formalitás miatt, ami övezi. Nem tudom más sulikban hogy van ez, de nálunk valami elemi katasztrófa, komolyan mondom. Naponta kb. 100x fordul meg a fejemben, hogy mennyire várom, hogy vége legyen.

És most ezen felbuzdulva felhívom Rékát (aki a konzulensem), leszarom, hogy szombat van és ilyenkor nem illik.

Szerencsére pont jól vagyok programozva. Amikor kell, akkor pörgök és teszem oda magam igazán. Most szeretem magam.:)

Ja és úgy néz ki, egyelőre feladom a dolcse vítás álmaimat és a csodás Itália helyett a máshogy csodás Hollandiát választom egy kis időre, pusztán racionális okokból. Január végén szeretném megcsinálni a GMAT-et, ha annak tudom az eredményét, akkor már tök boldog leszek. Persze csak ha 600 pont fölé lövök (legyen mondjuk 700, az tökéletes lenne:)) , egyébként baromira nem leszek boldog.:D

Most meg indulok a suliba elemezni a Thorntons (mmm, csokiiiii) stratégiáját, kicsike kis dolgozat, de azért drukk!:)

Szuper volt a buli! Abból a szempontból legalábbis mindenképpen, hogy ismét rájöttem, hogy amit mondjuk 3 éve még ezerrel élveztem, azt ma már nehezen viselem el és ha nem muszáj, nem is akarom elviselni.

Jambe mentünk, tele volt szimpatikusnál szimpatikusabb emberekkel (érezzétek az iróniát!), természetesen összefutottam jópár ismerőssel is a régi szép (aha) időkből, ami amúgy elkerülhetetlen, túl sokat buliztam ahhoz, hogy egy populáris budapesti szórakozóhelyen ne legyen ott legalább egykéthárom "emlék" a múltból. Viszont legalább megismertem Zsófit, aki hőn utált Miklósom (K. egyik örök szerelme) barátosnéja és pont az esetem, ő a 10 csajból 1. Mert a Szimplába a vasalthajúakat nem engedik be, azért.

Ma pedig egész nap zabáltam és néztem a csajokat  a dvd-n, K. ágyba hozta nekem a kajcsit, a kávét, a narilevet, volt vagy 5 óra, mire sikerült kimásznom az ágyból és persze most utálom magam, mert eltelt egy nap tök haszontalanul. Holnap valahogy helyre kell hozni ezt az egészet, mert ez így nem járja.

(Ittam mangós abszintot, az mondjuk nagyon rendben volt.;))

Ma szünet van a suliban. Ne kérdezzétek, mi lehet az oka, nem is akarom tudni, hogy az iskolánk vezetősége miért rendelt el tanítási szünetet éppen november hetedikére...:)

Este megyünk egy szülinapi bulira , juj de nem várom, de muszáj. Bár a csaj velem beszélte le és vele speckó semmi bajom nincs, na de a banda egyébként K. szekszárdi-pécsi baráti köre, akik engem köztudottan frusztrálnak, viszont ő meg köztudottan rajong értük. Tehát megyünk és kész. Igaz, még az én szülinapomat sem ünnepeltük meg igazán, mert K. ma reggel 8-kor zh-t írt (na jó, kaptam tőle egy virágot, aminek örültem is nagyon), meg Milánka is itt volt este (amíg le nem lépett inni, a változatosság kedvéért:)), de nem baj, menjünk ünnepeljük Krisztiét, az úgyis izgibb. Hisztis k.rva vagyok, nem érdekel. Rosszul esik. És tudom, hogy nem direkt csinálja, egyszerűen csak nem érzi, hogy ez nekem tényleg szarul esik. Én meg már nem szólok semmit, úgyis csak vita lenne belőle, az pedig nem kell.

Persze nem gyógyultam meg. Ráadásul tegnap még váratlanul kaptam egy szurit is, amitől a bal karomat alig bírom emelni. Egyébként minden lánynak ajánlom ezt az oltást, Silgard a neve és alapvetően a HPV bizonyos fajtái ellen nyújt védelmet, itt olvashattok róla bővebben. Egy baja van, hogy elég drága, viszont nekem szinte kötelező volt a nőgyogyim szerint, mert anyukámnak sajnos volt méhnyakrákja, így valószínűleg én is hajlamos vagyok rá. Na de most már nem leszek!:)

Megyek és tanulok még egy kis international finance-et (ha már aludni úgysem tudok 4 óra óta) mert bár betettem a párna alá mindent, mégsem vagyok biztos benne, hogy az így megszerzett tudás elegendő lesz a midtermre...bár nálam ez a párna alá dugós módszer esküszöm be szokott válni! :D

Naná hogy mindig akkor lesz beteg az ember, amikor a legkevésbé sem kéne (csúnya "nemszó"). A torkom helyére nőtt egy tüskés kosárlabda. Igen, ez tuti. Ráadásul tegnap délután történt mindez, ami csak azért különösen érdekes, mert az ilyen dolgok mindig éjszaka szoktak odanőni, hogy reggel lehessen örülni nekik. Mindenesetre ajánlom neki, hogy holnapra már ne legyen ott és hogy aludni is tudjak, ne úgy, mint az elmúlt éjjel, mert a holnapi napom veriszar lesz, reggeltől 4-ig suli, benne egy sz.ros midterm, meg egy leadandó izé (ja nem, kettő leadandó izé), aztán megyek a PSZF-re 6-ra egy cuki nénihez, aki hátha jobban megkedvelteti velem a vállalatértékelést, mint az a pasi, aki nálunk (meg a Corvinuson) tanítja, majd utána 8-ra megyek Krisztikéhez német órára (amire még egy rakat házit meg kell írnom valamikor), fél 10-kor szabadulok, na deeee valamikor még elvileg jön Milka is (jupppppíííí) és itt fog táborozni nálunk 1-2 napig, szóval leginkább ezért kell meggyógyulnom, hogy ki tudjam élvezni az ittlétének minden egyes pillanatát, ugyanis egy éve nem láttam és ő is nagyon hiányzik. Szerintem ezt a mondatot nem tudtam volna egy levegőre elmondani.

Ahogy közeleg a félév vége, úgy sűrűsödnek a mindenféle felhők a fejem felett, rohadt midterm testek, prezentációk és minden egyéb szarság, közben pedig szinte nem is marad időm a public sector performance management-re és ez szomorú. Viszont egyébként nem szomorú a dolgok sűrűsödése, mert jönnek, aztán mennek és lassan vége a félévnek. Az utolsó őszi félévem itt, ami pl. azt jelenti, hogy soha többet nem megyek október 31-én az ájbíeszre (tanulási céllal legalábbis, mert esetleg színházba még mehetek:)) és ez kimondottan boldoggá tesz.

Egyébként pedig olyan jó olvasni valakinek az új, titkos gonoszblogját. Főleg mert nekem is van egy iciripiciri titkocskám, ami bár egyelőre még csak gyerekcipőben jár (és lehet, hogy soha nem is fog megnőni a lábikója), mégis valahogy a valaki új titkosblogján keresztül mintha picit én is kiadhatnám magam. Na jó, ez így tök hülyeség, de nem tudtam máshogy megfogalmazni!:)))

Ez a dilatációcserés vagy micsodás móka az Árpád hídon annyira betesz nekem, hogy amíg tart, kénytelen leszek újra BKV-val közlekedni. Nem baj, legalább újra 20 évesnek érzem majd magam (viszont a tűsarkút elfelejthetem, mert nem akarok beszorulni a Moszkván a lukakba).

Én az M3-Róbert Károly-Árpád híd stb. útvonalon járok fel a suliba, ami most elejétől a végéig áll. Mehetnék a körút felé is, majd át a Margit hídon és onnan fel a Moszkván át, ami állítólag szintén durvább a szokásosnál (természetesen az Árpád híd miatt), pedig a reggeli órákban egyébként sem piskóta. Több normális variáció pedig nincs arra, hogy átjussak Budára (legalábbis arra a részére, ahova kell), azaz puff.

Lehetséges, hogy ma nem is megyek be, erre a BKV-s dologra még fel kell készülnöm lélekben...:D

(Gondolom ez senkit nem érdekelt, de az én szívemet igazán nyomta a dolog!)

Nagyon nem hagyott nyugodni az Access házidogánk, úgyhogy este fél 11-re kiszenvedtem magamból azt a makrót, amire ha ráklikkelünk, akkor automatikusan elkészíti a számlát az adott látogatáshoz és be is pipálja, hogy kifizetve. És most halálosan meg vagyok elégedve magammal, mert most találkoztam először az Accessel ilyen formában (úgy, hogy nem csak használni kellett), úgyhogy tőlem ez nagy cucc. Ja és a Klaudia nevű lány is nagyon meg van elégedve velem (meg nyilván magával is, hogy engem választott csapattársnak :D).

Ott van a kis ééédes buttonka:

Tegnap este helyett ma jön a Klaudia nevű lány, még jó, hogy már megcsináltam a csodaszép kutyakozmetikás Access izét, ami számlát is tud kreálni meg minden okosságra képes (na jó, minden okosságra képes, amire én képes voltam megtanítani, ami annyira azért nem sok, valljuk be, ellenben még mindig csodálatosan csúnya, ami minden egyéb hiányosságáért kárpótol:)). Elvesztettem a fonalat.

Szóval, jó hogy megcsináltam ezt a kicsit okos és nagyon csúnya Access adatbázissz.rt, mert ha ma délután állnánk neki a Klaudia nevű lánnyal, akkor a holnap déli leadási határidőig sem fejeznénk be, vagy ha be is fejeznénk, semmiképp nem lenne fele ilyen kicsit okos és persze negyed ilyen csodálatosan csúnya sem.

Mivel tegnap este helyett ma jön a Klaudia nevű lány, ezért volt alkalmam végignézni a Megasztárt. A többi szériát nem néztem, úgyhogy erre most rákényszerítettem magam, ami kicsit sem volt nehéz, ugyanis szerelmes vagyok (meg imádom az Eszenyit) és végre szilárd elhatározásra jutottam: a Király Viktor lesz a szeretőm, a Lakatos Krisztián meg a férjem (persze nem egyidőben, olyat én nem tennék!;))). PONT.

Akartam kicsit lelkizni is, de meggondoltam magam, nem szenvedek, mert már az is fölösleges. Feladom. Inkább koncentrálok a Viktorra meg a Krisztiánra.

Nézzétek milyen ocsmányat csináltam a csodálatos Access segítségével:

Viszont működik, tudjátok, megnyomom a gombot és megnyílik a form meg minden. De aaaannyira csúnya, jaj de tetszik!

Komolyan elgondolkozom rajta, hogy ezt kellene beadnunk, KBL imádná!:)) (KBL a DOM tanárnőm, a DOM amúgy magyarul termelés- és információmenedzsment néven fut, már a neve is tök rózsaszín, nem? De, mindenképpen.)

Ma egész nap tanulok. Napsütésben az is könnyebb.:)

A mai napom azzal telt, hogy megnéztem 4 részt iksz sorozatból (nem adom ki a sorozatnézési preferenciáimat, az olyan intim), egyébként pedig fogalmam nincs mit csináltam, mert 4 rész az semmiképp nem több, mint 4 óra, viszont 9 óta ébren vagyok. Nyomtalanul eltűnt néhány óra, kit érdekel?

Kellene takarítani, szombat este jön egy Klaudia nevű lány (ezt azért írtam így, hogy "egy Klaudia nevű lány", mert nem ismerem őt és egyébként pedig baromi furcsa egy darab, az előbb is amikor beszéltünk telefonon, akkor is olyan furcsa volt, furcsán reagált meg beszélt meg minden olyan furcsa benne és olyan furcsa göndör a haja is) home assignmentet csinálni. Halál ciki, ha le sem tud ülni, úgyhogy tényleg muszáj takarítani, de csak ezért. Másért nem érdemes.

Megnézem az ötödiket.

És nézzétek hogy bulizik a meezem. Gondoltam ő legalább érezze jól magát.;)

Egyedül leszek a hosszú hétvégén.:( K megy Visegrádra, anyámék Nagyváradra, én meg sehova. Na nem baj, már visszatért az energiám, úgyhogy egyedül is nagyszerűen és tartalmasan fogom tölteni ezt a négy napot és kész!

(De azért csessze meg mindenki...most komolyan.)

Update: megerőszakoltam magam és vettem fel egy világos színű nyakláncot (ezüst meg átlátszó műanyag)! Le a kalappal magam előtt...hihi.

Fekete-szürke. Hétfő reggel képtelen vagyok más színt magamra rángatni. (Gyászolom a hétvégét és utálom a hajnali kelést.) Na jó, esetleg még valami sötét lila, de ma még abba sem mertem belegondolni. Aztán a nap folyamán mindig megbánom persze - főleg mert a data & operations management órám egy olyan teremben van, ahova ezerrel tűz be a nap én meg megsülök -, de akkor is hétről hétre így csinálom.

Végül mégsem tudtam menni a blogtalira, bocsánat csajok! Pedig már indulásra készen voltam, felmentem K-hoz elköszönni és ottragadtam.

Nagyon rossz volt köztünk minden mostanában. Annyira, hogy rengetegszer gondolkoztam azon, hogy milyen lesz nélküle, hogy hogyan tovább. Nem is jó szó a rengetegszer. Inkább folyamatosan. Mert úgy éreztem, hogy kész, innen már nem lehet felfelé menni, annyi mindent elrontottunk, hogy ennek itt a vége. Nem éreztem magamban semmi erőt ahhoz, hogy változtassak és úgy láttam, hogy őt sem érdekli az egész. Többször próbáltunk beszélni róla, illetve általában csak én próbáltam és mindig veszekedés lett a vége.

Az volt a baj, hogy azt éreztem, hogy egyáltalán nem vagyok fontos neki, hogy van az egyetem, van az anyja, vannak a haverok, van a TV, a számítógép, aztán mindezek után még vagyok én is, ha marad rám energia és idő. Lehet, hogy én is igazságtalan voltam, hogy eltúloztam, nem tudom. Mert tény, minden este együtt aludtunk, de mégis úgy éreztem, hogy sosem vagyunk együtt, mert bár fizikailag mellettem volt, lelkileg valahogy mégsem.

Szóval tegnap blogtali helyett beszélgettünk. Adunk a dolognak még egy esélyt, mert egyikünk sem tudja elképzelni a másik nélkül. Remélem sikerül, remélem újra jó lesz. Mert tényleg az az érzés volt az egyik legrosszabb, hogy tudtam, hogy MI hagytuk elveszni mindazt a szépet, ami köztünk volt. Bízom benne, hogy vissza tudjuk hozni még.